A bűnök eljövetele
4. Dimenzió, a Föld körzete.
Sefer Beherit Ura és teremtője előtt állt. Aurája, ez a csodálatos, szemkápráztató glória akkora volt, hogy a jelenlévők között csak a Mindenség uráé múlta felül. Külső rétege túlért a kisebb angyalokon és vakító fehér, kék és arany rétegekben ontotta magából a fényt. Hallotta a hangot: Ez az utolsó alkalom hogy visszalépj e rendkívül nehéz vállalásból. Ha elbuksz, elveszítesz mindent, amit eddig felépítettél magadban. Ha sikerrel jársz, saját védőangyalom leszel. Egy angyal - mind felett! De ő nem a dicsőségért akart Pokolra szállni (így hívták a Földet "odafönt"), hanem azért, hogy segítsen az embereken. Ha valamit jól akarsz csinálni, csináld magad...
- Vállalom - gondolta.
Itt nem volt szükség beszédre...
- Akkor indulj. Most. - vert visszhangot fejében a kellemes hangú, mégis acélos parancs.
Sefer megfordult és a különleges felépítésű oktávtemplom felé vette az irányt. Ebből csak egy volt az egész univerzumban, félték a hatalmát menny és pokol lakói egyaránt. Belépett. Hét íves és boltozatos kapuívet látott maga előtt, amelyek azonban összeszűkültek és ember formájú sziluettben hagytak utat a rajtuk áthaladónak. Minden kapu a leszületés előtti memóriatörlés egy-egy fontos részét volt hivatott elvégezni. Sorban áthaladt rajtuk és érezte ahogy emlékei úgy válnak ideiglenesen semmivé ahogy hűvös ködöt emészt el a felkelő nap... Az utolsó kapu... Vakító, vegyi hatású villanás izzott fel és maradék eszméletét is elvesztette. Homályos, szűk világban ébredt. Tompa hangokat hallott. Valaki, akihez szervesen tartozott és még valaki, akit magában úgy nevezett: a mélyhangú. Egyre nehezebbé vált a legkisebb mozgás is végül a teljes bénultság állapota következett. Nemsokára iszonyú rémületében érezte ahogy puha, meleg börtöne görcsösen összeszorul körülötte, előrelöki és...újra elvesztette öntudatát. Mikor magához tért,vakító fény és süketítő zajok fogadták, hideg kezek fogdosták és a furcsa valami, amit beszívott a száján és az orrán, vágott akár a kés...
Felsírt fájdalmában és félelmében...
25 évvel később...
Föld, a csodák és az ember öntudatra ébredésének kora.
Malkar összevont szemöldökkel nézte az előtte álló nagyméretű sátrat. Izmai duzzadtak testén, akárcsak az indulatok a lelkében. Belelátott a sátorba. Gyermekkora óta ő volt a törzs szerencsefia. Ő irányította a vadászokat és azok mindig gazdag zsákmánnyal tértek haza. S eljött az ideje hogy felnőjön és beleszeressen a vezető lányába. A törzs feje nem nézte jó szemmel ezt. A lány most a sátrában volt és a főnök nem másra készült, mint hogy saját kezűleg pusztítsa el gyermekét.
Mert ő tudta, amit senki sem tudott hármójukon kívül. Lánya terhes volt és a főnök szerint magától az ördögtől - Malkartól várta a gyermeket. Malkartól, aki a főnök szemében maga volt a megtestesült pokolfajzat. Féltette tőle hatalmát és rangját, de elpusztítani nem merte, mert a törzs nemtetszésétől még jobban félt. De most elérkezett a pillanat hogy indokot találjon, olyat, amilyet az emberek is elfogadnak majd. Megszentelt összeköltözésen kívüli gyermek? Egyenesen a törzs főnökének lányától? A hihetetlenül szigorú törvények ezt halállal büntetik...
Malkar rettegett. Ettől a pillanattól, amely már sokszor megkísértette álmában. Tudta, ha bekövetkezik, az a Földön élő összes emberre egyidőben ugyanazt a hatást gyakorolja. De idelent szembekerült az emberek gondjaival és érzéseivel. Istenként született - emberként élt és érzett. Teljes erejéből futva rontott be a sátorba és félreütötte a lesújtó kezet. Majd felemelte a sajátját. Kétségbeesetten kalapálták agyát a gondolatok, azonnali döntést követelve. Ha hagyja, elpusztul a szerelme. És a Föld talán bűntelen lesz... Ha nem öli meg a főnököt, az öli meg őt. És utána a lányt is... Ha megöli vezetőjét, különleges elméje szétsugározza az érzést a köztudatba és az első, a legiszonytatóbb bűn eljövetele megtörténik. Egész eddig az ember nem ölt embert soha. Csak állatot. Mindez pillanat alatt futott át az agyán.
- Mit tegyek..? - dermedt meg a vér az ereiben és az idő egyszerűen megfagyott körülötte, mindent lassítva látott - Mit tegyek..?
A főnök tőre már mellkasát fenyegette. Keresztbe tett karjaival blokkolta a mozdulatot és saját, hullámos pengéjű kését szorongató kezét figyelte ámultan, ahogy az szinte önálló életre kel és megindul ellenfele nyaka felé!
És ebben a pillanatban Sefer borzadva riadt fel rémálmából... Egy végtelenül hosszú pillanatig azt sem tudta hol van, ki ő és miért létezik...
Bosszúsan meredt rá mellette álló társára, aki szemtanúja volt hánykolódásának. Az angyal megszólalt és a hozzá intézett szavak hallatán jeges borzongás gyűrűzött testében oda-vissza.
- Sefer, üzenetet hoztam a Mindenhatótól. Meg kell jelenned a színe előtt és teljesítened kell akaratát. Le kell születned a Földre. Még ezen a napon...