MORTAL ASYLUM

Mark Slaayer az ajkaihoz emelte a kávéscsészét és belekóstolt. A kávé íze nem keltett benne érzéseket és nyugtázta hogy nem tér el a megszokottól. A változás száműzve volt ebben a létben, stabil, bejáratott fogalom volt az Isten. Bármi ami szabályellenes volt,előbb-utóbb megsemmisítésre került...

Markot nem gyötörték sem a bizonytalanság bársonyosan fülbemászó démonai, sem a türelmetlenség vad lelki hangversenye. Bensőjében nem volt semmi, ami elvette volna figyelmét. Nem érzett semmit...De ez a belső sötétség hidegen felizzott és Mark tökéletes egyensúlyban érezte magát, ahogy az előtte álló feladatokra gondolt. Egypár megszentelt kivégzés... ok a létezésre. Nem lassították a buta, embertelen érzések, ó dehogy...Az már a múlté. A múlt pedig óriási változáson ment át hála a főpapnak.

A harmadik világháború túlélőinek 100 évre volt szükségük hogy egyáltalán magukhoz térjenek és bizonytalan mozdulatokkal feltápászkodjanak ettől a kiütéstől. Vajon mennyi időre lett volna szükségük, hogy újra megteremtsék a nukleáris tisztítótüzet? Ám a főpap ezt nem várta meg. Színre lépett, működni kezdett. Híveinek száma gyorsan nőtt. Radikális megoldást készített elő az újra meg újra hatalomra kerülő emberi szenvedélyek és pusztító vágyak ellen. Háború... gyűlölet... gyilkolás. Mind csupa függőség.

A neki dolgozó pszichogenetikusok létrehozták a megoldást. Asylum. Így hívták a szert. Az új emberiség még újabb gondűző italát... Asylum-menedék.

- Milyen találó név - gondolta Mark.

Valóban az volt. Menedék volt a fájdalom, a gyász, a különböző függőségek, és érzelmi túlkapások elöl. Ám odaveszett a szeretet és a szerelem is. És mégis... Az emberek elfogadták a szert, a rend hatalmas léptekkel növekedett. A szerben lévő titkos adalékanyagoknak hála, mindenki, aki csak egyszer is beadta magának, függővé vált. S ez azzal járt, hogy az újonnan jelentkezőket már a beavatottak beszélték rá erre az apró felvételi követelményre. A szert minden körülmény közt pontosan szedni kell. Elvesztését jelenteni kell és pótolni az elveszett adagot. Ez volt a törvény.

A szedést elhagyókra kegyetlen halál várt. Őket nevezte az Új Rend deviánsoknak. Bűnük az volt hogy újra éreztek és így táptalajává és terjesztőjévé váltak az emberiséget oly csúful porig alázó érzelmeknek Az Asylumtól már az emberiség nagy része függővé vált és ebben a torz?álságos biztonságot nyújtó világban gyáván húzódott meg mindenki. A totális fegyelem és kontroll steril hullakamrájában mindenki nyugodt volt... A rend kiválóan szervezett végrehajtó hatalma a Karmapapság volt. Ám senkit se tévesszen meg a látszat. Nem volt vallás és nem kellett az Isten sem. Nem voltak bűnök és nem kellett a gyóntató. Csak egy parancsolat volt: a lehető legpontosabb szedés.

A Rend szerint, nem nélkülözve némi misztikus mázt a tortáról, a Karmapapok sorsa volt, hogy megváltást hozzanak e világba és létrehozzák a tökéletes társadalmat. A mesteri szintre emelt pusztítás papjai voltak ők, akik sebészi pontossággal távolították el a deviánsokat, ahogy az orvos távolítja el a rákos daganatot... Emberfeletti embereknek állították be őket, akik a szent gyilkosságok után azonnali feloldozásban részesültek. Mark volt a Rendben a Padre Primum, az első pap. A főpap alatt a tanács volt és Mark közvetlenül a tanácstól kapta utasításait.

Körülnézett a lakásban. Szürke szintetikusacél falakat látott és tejszerű védőbevonattal ellátott ablakkereteket. Az emberek szemét és lelkét védeni kellett az olyan, rettenetes érzelmeket létrehozó látványok ellen, mint például a napfelkelte... Törvényellenes volt a zenehallgatás és az erőszakos sportok, a festészet... Az emberek erotikus szabadságát azonban még a Rend sem merte megszüntetni,de ezért fizetni kellett. Az Asylumnak hála , a kielégülés megmaradt de garantáltan nem sarjadt belőle sem szerelem se szeretet. Nem tudtak utat törni a történelem legrafináltabb tudatstimuláló drogja által bilincsbe vert lelkekbe...

Megfordult a neszre. Két gyermeke közeledet az étkezőbe. A fiú volt az idősebb és a titokzatos Damien nevet viselte. A lányt Welmának hívták. A fiúból szintén Karmapap lesz, ez már eldöntött dolog volt. Az Asylum biztosította a szülői tekintélyt és teljhatalmat... Nem csak a hatalom, a sok-sok előny miatt volt így. Damient a sors irányította erre az útra. Az apjára olyannyira jellemző logika és hidegvérűség már korán jelentkezett benne. 8 évesen jelentette rendtársát akit síráson ért tetten. Ez megengedhetetlen volt.

Hidegvér...gondolta. Egy éve volt már annak hogy Mark Slaayer feleségét törvényszegés miatt és tiltott érzelmek gyakorlásáért letartóztatták és statáriális eljárással elégették a büntetés-végrehajtás Krematóriumában. A tűz megtisztít a bűnöktől, hirdette a Főpap... De ahogy most, akkor sem érzett semmit sem. Csak egész csekély meglepődést. Ez még belefért a Karmapap fogadalmai és megkötései közzé... De azért reagált az otthonát ért támadásra. Mire a rohamosztagosok vezetője kinyitotta a száját, egyik embere már holtan az arcára dőlt.

- Várjon uram! - kiáltotta - Hibát követ el!Érvényes letartóztatási parancsunk van!A felesége bűnös!

- Lehetetlen! - dörrent rá a kapitányra Mark.

Az asszony azonban hathatósan cáfolta meg szavait. Kitépte magát fogvatartói kezeiből és Markhoz rohanva átölelte. Mielőtt lefogták és elvitték volna, szájoncsókolta őt. Soha senki nem tett ilyet. Még a párok sem. A kettőnél több gyermek szülése pedig bűn volt és a gyermeket kíméletlenül elégették.

A katasztrófa után,amikor visszagondolva elemezte a dolgot,rájött hogy volt egyetlen egy áruló nyom amiből észrevehette volna hogy az asszony ÉREZ. Egyik reggel, amikor felesége őt figyelte, ahogy éppen munkába megy, látta hogy az asszony halványan, alig láthatóan elmosolyodik. Ő nem tudhatta hogy a nő nem csak a csinos,de kemény arcélű és kifejezéstelen tekintetű férfit látja maga előtt, hanem a FÉRFIT, akit minden borzalmak ellenére szeretett. Ezt nem tudta kiolvasni az asszony szeméből. Képtelen volt rá. Az ügyet agyonhallgatták, mert káros érzelmeket gerjesztett volna az emberekben. Még maga Mark is örülhetett (ha tudott volna), hogy nem ítélték el,mivel nem tudott számot adni arról hogy miért nem maga vette észre. Ezzel csorba esett tekintélyén és megduplázott erőfeszítéseket kellett tennie a jövőben hogy a bizalmat helyreállítsa a Tanács színe előtt...

Gyermekei asztalhoz ültek, és Mark hűvösen nyugtázta az ismert jeleket. Épek, egészségesek. Tekintetük céltudatos. Soha nem késnek. Fegyelmezettek. Serdülőkori kilengések nélkül. Bosszúálló kitolások nélkül. Veszekedés nélkül. Szeretet és érzések nélkül...! De vajon tényleg ismerem a jeleket, tűnődött Mark. Hiszen egyszer már azt hittem, ismerem...

A csuklóján lévő speciális óra vibrálva figyelmeztette, hogy be kell lőnie magának az előirt Asylumot. Elővette az apró pneumapisztolyt, és nyakához érintette. A nyomban ezután felhangzó kellemetlen visító zaj arról tudósította, hogy a pisztoly kiürült. De hisz az lehetetlen! Gondolta összerándulva Mark. Este saját szememmel ellenőriztem. Elképedve nézett le gyermekeire, azok pedig nyugodtan figyelték. Túlságosan nyugodtan is!!!

- Csak nem ezt keresed Apa? - Damien hidegen csillogó tekintetével nézett szemébe és a fiú kinyújtott kezében egy marék apró ampullát látott.

A következő pillanatokat Mark álomszerűen élte meg. Rémálomszerűen... Damien lefordítja a tenyerét:

- Ping,ping,ping!

Az ampullák földet érnek... Ruhasuhogás, Damien jobb lába felemelkedik...

- Krecss, pang!

Az anyag szilánkokra törik a talpa alatt. Eddig tartott a sokk és most már pánikba eső

agya az okokra, a miértekre volt kíváncsi, miközben kétségbeesetten próbálta rangsorba szedni a teendőket! Meg kell oldani ezt az ügyet!

Szert kell szerezni! Át kell venni az irányítást! Első papként mozdult és ez elől senki sem menekülhetett. Ujjai hanyag eleganciával taszították Damien arcába a az asztalon lévő müzlistálat és a pillanatnyi vakságot kihasználva már fogásba is vitte és földre teperte a tőle kisebb teste... Welma furán passzív maradt.

- Mióta nem szeded, fiam?

- Anya óta! A halála óta! - köpte arcába a szavakat. És a fiú arcát, gondolta iszonyodva Mark,VALÓDI gyűlölet torzítja!

Az Atyára! Hát Ő is...?

- Tudod mire kényszerítesz, ha nem adod vissza többi szert, és nem állsz vissza azonnal?

- Persze Apa. Elviszel gyorsított elégetésre a Rendházba. Egyszer már megtetted Anyával. Most se fog gondot okozni,ugye?

Mark teljesen összezavarodott.

- Időre lenne szükségem, hogy átgondoljam, idő pedig nincs!

Keze automatikusan mozdult és vette elő a Törvényhozót, saját csak papoknak tervezett fegyverét. Az intelligens lövedék elől, ha már tárolta a célszemély adatait, nem volt menekvés. Nagyon hosszú csöve pontos célzást tett lehetővé. És most a halálosztót a saját fia homlokának szegezte.

- Be kell vigyelek, fiam.

- Igen - felelte Damien - vigyél be és tisztíts meg: Máshoz úgysem értesz...

Szavai még nagyobb zavart keltettek Markban, mint egy ködből elősikló hangtalan orgyilkos, rossz előérzet kezdett motoszkálni benne. Valami rettenetes közelgett, valami, amire nincs, nem is lehet felkészülve...

Az emberi érzések Evilági túlvilága közeledett. A benne növekvő pánik kezdte átszakítani a gátakat, ahogy az Asylum maradéka elkeseredetten feszült neki az egyre inkább felgerjedő érzelmeknek... És vesztésre állt... Megemelte a törvényhozót. Normál esetben ezt lövés követte de Mark habozott.

- Sohasem habozok! - villant át az agyán.

Úgy érezte magát, mint egy nyomorék, szárnyatlan légy, amit lassan, de biztosan körbefoly és beterít a borostány halálos nyugalma... És valami miatt képtelen volt meghúzni a ravaszt. És a következő pillanatban már nem is volt rá szükség, mert a sors, megunva hiábavaló kínlódását, választ adott ki nem mondott kérdéseire és megoldást a problémára. Hirtelen ujj fonódott a fegyver ravaszára és az engedelmesen útjára engedte a 9 milliméteres halált. Mark érezte hogy teste megrándul és elmozdul valamelyik irányba de már nem volt ura önmagának. Agyának túl sok volt a tompán a fülébe jutó halálsikoly, az elméje feletti irányítást újra átvevő érzelmek, melyek fékevesztett lovakként száguldottak és letiporták a mesterséges nyugalom utolsó korhadt kerítését is...

Elájult. Arra ébredt, hogy feje rettenetesen fáj és még a levegőnek is más íze van, mint szokott és minden valahogy olyan MÁS... Szemei előtt egy arc fókuszálódott.

- Damien? Mi történt?

Rögtön ezután, azt gondolta: - ez az én hangom, az enyém?

Damien lehajtotta a fejét.

- Készülj fel, Apa... Tudod, anya halála óta leálltunk a szerrel. Bár Welma nem tudta mindig nélkülözni. Sajnos Ma reggel sem, de már nem volt visszaút. Nem bírtam tovább... Amikor melléd állt és meghúzta a ravaszt, a karodba rúgtam. A könyököd behajlott és Welma... Ne haragudj, Apám, kérlek! Én vagyok a hibás! Nem?

- Fiam. A hiba bennem volt. Végig... Te bocsáss meg nekem.

Átölelte Damient és a letisztított ablakon át betörő napfényben gyermekként zokogott...

Könnyei úgy záporoztak akár a kinti, épületeket tisztító eső...