Paradoxon

Bensőmet vadul kaparja az éhség,
mint Európa ablakát az orosz tél.
Vérre éhezem, vagy kenyérre,
átalakul minden, ami ÉL,
szükségszerű isteni metamorfózis
mit lüktetve szolgál a szív,
minél többet tudjak és ismerjek,
földöntúli késztetés mi előre hív,
a törött szférák ősi csendjét
most halk kopogtatás töri meg,
a Hold árnyékos oldalán kell kutatnom?
nem fog ez letörni mellesleg,
a tiltott tudás volt mindenkor
a legszebb, legjobb, legédesebb,
az idő majd begyógyítja,
ha akad útközben néhány seb,
ha fontos vagyok neked,
rebegj el értem egy imát,
én a múlt miatt, a jövőért harcolva,
száműztem a MÁ-t.

2000-2001