Villámcsapás

"Az időlassulás a felsőbbrendű lény és a villámcsapás áldozata számára továbbra is fennállt. Megrendülten állt a rokonszenves fiatalember mellett. Az iszonyatos, tömény energia és a kinetikai erő egyre összébb nyomta a türkizkék színben villódzó személyi pajzsot. Ha eléri a bőrfelszínt, azonnal szénné perzseli az áldozatot. "

Épp kedvenc útvonalán sétált a munkahelye felé a kellemes nyári reggelen. Bár keletről vihar volt feljövőben, úgy érezte kedvét ma semmi sem ronthatja el. Még irigy, bugyuta kollégája sem, aki mindig lesajnálta sajátos látásmódja miatt. A vihar előszele kellemesen megborzongatta. Már látta a nagy intézmény épületét, amiben a gyártás folyt. Itt dolgozott. Alacsony sorban, de meg lehetett élni belőle. Már kivehetővé váltak az erkélyek, ahol kollégái reggeli kávéjukat, cigarettájukat fogyasztották éppen. Ez volt a legpraktikusabb módja a dohányzás megoldásának. Pár erkély. Nem kell elszívás, lélektelen szeparáció.

Tompa, mély mordulás hallatszott a háta mögül. Megborzongott.

Inkább kondulásnak hallatszott, mint mikor az ördög az üllőjére sújt, hogy kicsikarja az igazságot egy rajta fekvő bűnös lélekből…

Megszaporázta lépteit. Ebből nagy zuhé lesz, gondolta.

Azt azonban nem gondolta, hogy ez lesz jó ideig az utolsó gondolata.

A vérfagyasztó, öblösen visszhangzó hasadó zajt még hallotta.

Hátranézett.

Az isten, vagy az ördög haragjaként lesújtó villám fényét látta ugyan, de azt nem, hogy őrá irányul.

A vihar szemében volt, hogy úgy mondjam.

Az éles fény úgy járta át, akadály nélkül, mintha teste nem is létezne.

A fehéren izzó embertelen ragyogás kitöltötte, égő fehérfoszforként robbant az agyában.

Már nem létezett semmi csak a végtelen kín.

Fura, tekervényes és hosszú gondolat futott át elméjén:

Mi történik velem? Senki vagyok. Csak dolgozni akartam… Hagyjanak…! Hagy…

Minden aktivitás megszűnt benne, a tudata kihunyt.

Nem létezett semmi csak a vakító.

Fehér.

Fény…

Az idő lelassult. Az idő megállt. Megszűnt létezni.

És rengeteg minden játszódott le egy szekundum alatt.

Ahogy a gigantikus villám lecsapott, végzetes események bontakoztak ki.

Vakító, vegyi hatású villanás izzik fel. Nem fehér, amilyennek az áldozat látta. Szembántó mályvaszín keveredik az ívhegesztő kékesfehér izzásával. Látáskárosodást okoz azonnal azoknak, akik belenéznek. A pokoli dörej akkora, hogy a szem és fültanuknak csak több mint száz méter után realizálódik. Aki a körön belül van, menthetetlenül megsüketül.

Minden elektronika halott. Minden üvegtábla porrá zúzva befelé vagy kifelé robban, sok sérülést okozva.

Úristen, ez atom..! Gondolja egy ember, aki biztonságos távolságban van, hidegvérű szemlélő, és szakértő a témában. A miniatűr napként fellobbanó és szétfolyó fénymennyiségből ítélve a robbanást több kilotonnára becsüli.

Megvan a hang is. De nincs gombafelhő. Mi lehet ez…?

A negyedik dimenzióban:

- Mi ez…? Nem látja, jelez a Kronovizor!

A Föld körzetét felügyelő földönkívüliek (értsd: angyalok) azelőtt látták az anomáliát, mielőtt az ténylegesen lecsapott volna. De ez csak az idő játékának köszönhető.

Az időgép monitorán bíborvörös folt villogott. Ez komoly bajt jelentett. Olyat, ami befolyásolhatja a Föld jelenét. És jövőjét is.

- Azonnal határozzák meg a célt! Mindent látni akarok! Adta ki a parancsot a vezető kerub.

- A célpont fehér férfi. Semmi különös nem lenne… De ilyen aurát még nem láttam. Maga igen…?

- Közelítsen rá!

- Tessék itt van. Úgy látom nagy bajban van…

- Mennyi időnk van?

- Egy védikus másodperc. Az 25 Földi óra. De nagyon fogytán van…

Az idő csalóka élőlény. Mértékegységei szintén. Az őt keltő istenek egy szívdobbanása alatt kultúrák születnek és porladnak el nyomtalanul.

A villámsújtotta fiatal férfi különleges kondiciókkal rendelkezik.

Aurája hatalmas. Bármely társáénál nagyobb. És körülötte halvány villódzás. Valami mintha védené. De ezzel együtt sincs sok hátra neki.

- Gyerünk már! Mindent tudni akarok! Kicsoda ő, miért ő az áldozat és mije van! Beosztottai lázas igyekezettel dolgoztak az interaktiv képernyőkön.

- Tessék, körzetvezető… az akta:

- A fiatalembert… Ez teljesen hihetetlen… Felsőkategóriás személyi pajzs védi. Ilyet csak az Isten adhat... Úgyhogy nem lehet akárki de nem tudunk hozzáférni belső információkhoz. Zárolva van.

- Micsoda…? Akkor hogy segítsünk? Mindjárt meghal! Csak egy út maradt. Személyesen kell közbelépnem.

- Azt nem teheti! Nem hagyhatja el a központot!

- De, megtehetem. Mert muszáj… Azzal az oltalmazó kerub egy szempillantásnyi idő alatt eltűnt beosztottjai szeme elől.

***

A Földön:

Az időlassulás a felsőbbrendű lény és a villámcsapás áldozata számára továbbra is fennállt. Megrendülten állt a rokonszenves fiatalember mellett. Az iszonyatos, tömény energia és a kinetikai erő egyre összébb nyomta a türkizkék színben villódzó személyi pajzsot. Ha eléri a bőrfelszínt, azonnal szénné perzseli az áldozatot.

Olyan, mint az a betegség, amit az emberek ráknak neveznek.

A nyers, elemi energia csápokat növesztett, ahogy kereste a pajzs gyenge pontjait. Ide oda kúsztak a perzselő, halálos nyúlványok.

Megpróbálta magát rákapcsolni a jelenségre, saját, nem kis mértékű erejével elfojtani a villámcsapás erejét. De kudarcot vallott. Csak lassítani tudta az elkerülhetetlent, megállítani nem.

Ám ekkor hirtelen változást érzékelt. Szemei kerekre tágultak a meglepetéstől. A félisteni erejű kerub úgy érezte magát, mint egy gumicső, amit nagy nyomású víz feszít szét.

Hirtelen vakító, aranyfényű tű szelte át a teret és az áldozat egyre gyengülő pajzsához kapcsolódott. A pajzs vitalitása megnőtt és tágulni kezdett. A villámcsapás kiadta magából minden tartalékát, hogy elpusztítsa az alatta fekvő életet. Valójában nem is kékesfehér volt, hanem szurokfekete, halált hozó mocsok.

De az aranyfénnyel nem tudott megbirkózni. A pozitív energia ekkor kaput nyitott az emberek világának statikus valóságán, és egyszerűen elvezette a sötétséget, mint a földelés a rövidzárlatot.

A sötétség utolsó csápjai kétségbeesetten kapaszkodtak az emberek által lenézett és pusztított élő környezetbe hogy energiához jussanak, de hiába… Az átjáró magába szívta az utolsó foszlányokat is, és kilökte az ismert világegyetemen túlra. A Semmibe…

- Meg tudná mondani valaki, kedves kollégák hogy mi folyik itt..?

- Nos, a beavatkozás a legfelsőbb szintről jött. Ergo, az áldozat nem lehet akárki. A villámot egy szakadár csoport hozta létre, akik pontosan száz éve gyúrtak erre az alkalomra. Hogy feltúrbózhassanak egy nagy vihart. Maga Mihály arkangyal avatkozott közbe, a károkat ugyan nem lehet meg nem történté tenni, de a feketemágusoknak annyi. Mihály nagyon dühös volt, az ítélete akár Isten haragja… Ha sikerül nekik, nagyon keresztbe vágták volna a terveinket. A végső halálba küldte őket.

- A mennyei seregek vezetője, Személyesen? De ki volt az, aki ilyen fontos?

- Oh, senki, senki… Néhai Dzsingisz kán reinkarnációja…